„A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Kérjük ismételje meg hívását később..."
Idegen hang.
És egy üressé vált telefonszám, ahol csak a hiányoddal találkozom.
Nem érlek el többé.
Van, ahonnan a gondolat s a szó visszafordul... !
Nem írok több levelet, nem mesélek minden héten a bhaktákról Neked.
Arról, mit főzött Indulékhá, hogy van Szaraszvatí, mekkora lett a kis Magor...
Csupa-csupa jelentéktelennek tűnő apróság, de számodra maga világ,
A Kapcsolódás.
Igen, ez volt az életed.
Várakozásban lenni. Egy levél, egy telefon, egy találkozás.
És PÉCS... - a visszatérő mantra. A szíved közepe, ahová annyira vágytál.
Nem is tudtak arról, hogy mennyire.
Nem terheltél senkit igényekkel, elvárásokkal.
Csak készültél, minden héten, minden egyes nap.
Emlékszem:
A Google térképen kívülről néztük együtt az ásramot...
És hogy örültél annak hogy rátaláltunk és felülről megláttad.
Kerestük a termálfürdőket, a vonat indulásokat....
És hogy milyen ruhád van és mennyire kényelmes a cipőd.
Máskor meg nem értetted Krsna miért tart még itt.
Mentél volna, de akkor még nem engedett, s ezért keseregtél,
magadat nevetve.
Drága Indirá!
Azt adtad nekem, ami olyan ritka a mai világban.
Végtelen IDŐT az örömre, a szeretetre.
Feltétel nélküli elfogadást.
Az érzést, hogy jó vagyok.
Hogy így vagyok jó - hogy nem vagyok jó...
Köszönöm, hogy részese lehettem az életednek.
Hogy beengedtél a szívedbe.
Hogy láttam megélni mindazt,
amire én még csak vágyom.
Része lettél a belső életemnek. Hozzám tartozol.
Hallom ha tanácsot adsz vagy megdorgálsz kedvesen,
és nevetünk együtt, ha éppen ahhoz van kedvünk.
És ezt senki a világon el nem veheti tőlünk.
Ezért már nem sírok, amikor meghallom:
„A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Ismételje meg hívását később."
Mert ez egy hülyeség!
A kapcsolat megvalósult.
Végérvényesen.
Visszavonhatatlanul.
Szeretettel ölel, örök barátod:
bháva-bhakti dászí
